Egy kellemetlenebb hangvételű bejegyzéssel készülődtem mára, illetve már egy hete filozofálok Barack Obama Nobel-békedíján, megérdemelte ha igen miért, ha nem miért, de végül mivel közel a Karácsony, a sürgés-forgásban nem lesz időm bővebben írni, így hagyom az egyéb témákat, és egy picit családiasabb hangvétellel következem.
Feleségemmel Rékával ez az első közös karácsonyunk. Eddig mivel nem voltunk még házasok, bár együtt, de még is félbevágva töltöttük a Szentestét. Kora este Budakeszin kezdtünk, ott vacsoráztunk, ajándékoztunk, majd az esti Belehemesre már mentünk át Csillaghegyre, majd utána éjféli mise,és onnan meg már szüleimhez mentünk szunyálni, hogy másnap a másik ági karácsonyt is megejtsük.
Idén ez már nem lesz. Egyfelől megházasodtunk, nincs kocsink, és Réka 3 hét múlva szül. Ebből adódóan az idei adventunk duplán is a várakozás jegyében telt. Az advent végét, karácsony, és első gyermekünk közeledtét, az is jelzi, hogy Réka elkezdte összerakni a korházi csomagot, kimosta a babaruhákat, berakta az újszülött pelusokat, és rugdalózókat. A szobát szerintem a 24.-ei nagy rendrakás közepette fogjuk babafogadó képessé tenni.
Holnap este fogok elmenni összeszedni egy pici 1 méteres fenyőfát, ami a nappaliban lesz. Valamint holnap már indul a fűtsük fel a nappalit projekt, ugyanis a Metz ági család 25.-én jön hozzánk. Borlay ágon (Réka édesanyja felöli „rész”) még 25.-én du. 4 után kerül meglátogatásra, illetve amit már nagyon várok a 26-27.-ei Németh ági családi röffenés.
Az ötlet óriási. Németh ágon senki nem vesz a másiknak ajándékot, hanem ehelyett az erre szánt pénzt közösen elkölti. Karácsonykor 2 napra elvonul a család valahová vidékre (azért Budapest közelébe) ahol két napon keresztül együtt, közösen csinál programokat. Tavaly volt előszőr ilyen és akkor még mint Németh család csatolmányaként voltam ott. Idén, már mint Metz család érkezünk Leányfalura.
A Szilveszter még képlékeny,de addig még leszek gépközelben, mert a két ünnep között dolgozom:(((.
A fenti pár gondolattal kívánok nektek, szeretetben teljes karácsonyt