Így ebéd előtt április havi beszámoló közepette pénteki „Pizza” „élményemet” közlöm. Miért ez a sok macskaköröm? Rettenetes pizzát ettem a Békásmegyeri Kőbarlang étteremben.
Elvitelre kértük a pizzát, a közelben lévő családi házunk építkezésén feelingesen téglák között, eszegettük a pizzát. Első harapásra rögtön felötlött bennem a - „Kéne egy kis kecsap rá!”- mondat, ami nálam a pizza halálát jelenti. A jó pizza olyan, hogy nem kell hozzárakni semmit. Nincs szükség semmilyen íz fokozóra.
Az építkezésen értelemszerűen nem volt kecsap, folyékony vakolással meg nem akartam feldobni a pizzát. További gondok: a tészta nagyon vékony volt – ami ha a feltét megfelelő nincs is gond- és túl volt sütve. Ebből adódóan a tészta baromi kemény volt, és kb. a 40%-a oda volt égetve. A feltét nagyon kevéske volt, ki volt belőle spórolva keményen az anyag, és beígért szalámi helyett, virsli karikába kellett éhségemet belefojtanom.
Arra már nem is emlékszem, hogy milyen pizzát ettem, mert a feltét alapján beazonosíthatatlan volt számomra. A rendelésre meg már nem emlékszem.
Aki Békás környékén szeretne Pizzát rendelni, válassza a Don Pepét. Drágább, de legalább élvezhető ételt kapsz, olcsó száraz, égett pizza helyett.
Lehet, hogy a házassági évfordulókat nem itt fogjuk évről-évre megülni Rékával? Pedig 3 perc séta.
